Támogatott képzési lehetőségek! Nógrád megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Bátonyterenye, Rétság, Balassagyarmat, Salgótarján illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális Szak és Felnőttképzési Intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív resztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: Alapkompetencia
Támogatott képzési lehetőségek! Nógrád megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Bátonyterenye, Rétság, Balassagyarmat, Salgótarján illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális Szak és Felnőttképzési Intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív resztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: Elektronikai
Támogatott képzési lehetőségek! Nógrád megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Bátonyterenye, Rétság, Balassagyarmat, Salgótarján illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális Szak és Felnőttképzési Intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív resztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: Gépi
Támogatott képzési lehetőségek! Nógrád megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Bátonyterenye, Rétság, Balassagyarmat, Salgótarján illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális szak és felnőttképzési intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív resztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: Élelmiszer-,
Támogatott képzési lehetőségek! Heves megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Hatvan, Gyöngyös illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális Szak és Felnőttképzési Intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív resztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: Textiltermék-összeállító tanfolyam A
Támogatott képzési lehetőségek! Heves megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Hatvan, Gyöngyös illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális Szak és Felnőttképzési Intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív resztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: • CAD-CAM Informatikus
Támogatott képzési lehetőségek! Heves megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Hatvan, Gyöngyös illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális Szak és Felnőttképzési Intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív resztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: • CAD-CAM Informatikus
Támogatott képzési lehetőségek! Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Gönc, Ózd, Miskolc, Kazincbarcika, illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális Szak és Felnőttképzési Intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív résztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: •
Támogatott képzési lehetőségek! Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Gönc, Ózd, Miskolc, Kazincbarcika, illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális Szak és Felnőttképzési Intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív résztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: •
Támogatott képzési lehetőségek! Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Gönc, Ózd, Miskolc, Kazincbarcika, illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális Szak és Felnőttképzési Intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív résztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: • Házi betegápoló tanfolyam A fentiekben felsorolt képzésekre történő jelentkezést vagy egyéb ezzel kapcsolatos információkat az alábbi elérhetőségeken kaphatja meg Csala Nikolett, „IOSZIA” Duális Szak- és Felnőttképzési Intézmény Internet: www.felnottkepzes.hu Telefon: +36 (37) 301-649; +36 (30) 733-7538 Felnőttképzési intézményünk kiemelt figyelmet fordít a munkaerő piacon elhelyezkedni vágyók segítségére, visszavezetésére. Minden erőnkkel, tudásunkkal és tapasztalatunkkal, mely a már több mint 10 éves fennállást követően, és ezen tudás birtokunkban kerülést követően, megadunk mindennemű segítséget ahhoz, hogy a képzésben résztvevők magas szinten elsajátíthassák a tanultakat és a képzés követően sikeres vizsgát tegyenek. Ezen tudás megszerzését követően, mihamarabb aktív résztvevője legyen a munkaerőpiacnak, továbbá ezzel közelebb kerüljön céljai megvalósításához. A fentiekben foglalt lehetőségekkel is szeretnénk a jelenlegi társadalmi, gazdasági, közösségi és generációs problémákra nyújtani olyan megoldásokat, mellyel mindannyiunk életkörülményei, kilátásai, céljai, egy jobb, szebb élet, és versenyképesebb Magyarország irányába mutatnak.
Felnőttképzés a jövő záloga, egy jó szakma felér egy diplomával. Új házi betegápoló tanfolyam indul!
„IOSZIA” Duális Szak –és Felnőttképzési Intézmény –hirek.all – orszagos.all
Támogatott képzési lehetőségek! Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Gönc, Ózd, Miskolc, Kazincbarcika, illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális Szak és Felnőttképzési Intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív résztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: • Betanított parkgondozó tanfolyam A fentiekben felsorolt képzésekre történő jelentkezést vagy egyéb ezzel kapcsolatos információkat az alábbi elérhetőségeken kaphatja meg Csala Nikolett, „IOSZIA” Duális Szak- és Felnőttképzési Intézmény Internet: www.felnottkepzes.hu Telefon: +36 (37) 301-649; +36 (30) 733-7538 Felnőttképzési intézményünk kiemelt figyelmet fordít a munkaerő piacon elhelyezkedni vágyók segítségére, visszavezetésére. Minden erőnkkel, tudásunkkal és tapasztalatunkkal, mely a már több mint 10 éves fennállást követően, és ezen tudás birtokunkban kerülést követően, megadunk mindennemű segítséget ahhoz, hogy a képzésben résztvevők magas szinten elsajátíthassák a tanultakat és a képzés követően sikeres vizsgát tegyenek. Ezen tudás megszerzését követően, mihamarabb aktív résztvevője legyen a munkaerőpiacnak, továbbá ezzel közelebb kerüljön céljai megvalósításához. A fentiekben foglalt lehetőségekkel is szeretnénk a jelenlegi társadalmi, gazdasági, közösségi és generációs problémákra nyújtani olyan megoldásokat, mellyel mindannyiunk életkörülményei, kilátásai, céljai, egy jobb, szebb élet, és versenyképesebb Magyarország irányába mutatnak.
Felnőttképzés a jövő záloga, egy jó szakma felér egy diplomával. Új betanított parkgondozó tanfolyam indul!
„IOSZIA” Duális Szak –és Felnőttképzési Intézmény –hirek.all – orszagos.all
Támogatott képzési lehetőségek! Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az alábbi településeken induló tanfolyamok Gönc, Ózd, Miskolc, Kazincbarcika, illetve vonzáskörzetében élők számára az “IOSZIA” Duális Szak és Felnőttképzési Intézmény lehetőséget kapott, új támogatott képzések indítására. Ezen képzések kiemelt esélyt biztosítanak a tanulni vágyóknak, akik mihamarabb aktív résztvevői szeretnének lenni a munkaerőpiacnak (regisztrált álláskeresők). A támogatott képzési lehetőségek felsorolása: • Virágkötő és virágkereskedő tanfolyam A fentiekben felsorolt képzésekre történő jelentkezést vagy egyéb ezzel kapcsolatos információkat az alábbi elérhetőségeken kaphatja meg Csala Nikolett, „IOSZIA” Duális Szak- és Felnőttképzési Intézmény Internet: www.felnottkepzes.hu Telefon: +36 (37) 301-649; +36 (30) 733-7538 Felnőttképzési intézményünk kiemelt figyelmet fordít a munkaerő piacon elhelyezkedni vágyók segítségére, visszavezetésére. Minden erőnkkel, tudásunkkal és tapasztalatunkkal, mely a már több mint 10 éves fennállást követően, és ezen tudás birtokunkban kerülést követően, megadunk mindennemű segítséget ahhoz, hogy a képzésben résztvevők magas szinten elsajátíthassák a tanultakat és a képzés követően sikeres vizsgát tegyenek. Ezen tudás megszerzését követően, mihamarabb aktív résztvevője legyen a munkaerőpiacnak, továbbá ezzel közelebb kerüljön céljai megvalósításához. A fentiekben foglalt lehetőségekkel is szeretnénk a jelenlegi társadalmi, gazdasági, közösségi és generációs problémákra nyújtani olyan megoldásokat, mellyel mindannyiunk életkörülményei, kilátásai, céljai, egy jobb, szebb élet, és versenyképesebb Magyarország irányába mutatnak.
Felnőttképzés a jövő záloga, egy jó szakma felér egy diplomával. Új virágkötő és virágkereskedő tanfolyam indul!
„IOSZIA” Duális Szak –és Felnőttképzési Intézmény –hirek.all – orszagos.all
A jelenlegi egy helyett a jövőben két szakképesítést lehetne ingyen megszerezni a kormány parlament előtt lévő törvényjavaslata szerint – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Odrobina László helyettes államtitkárt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy már a parlament előtt vannak a szakképzésről szóló, valamint az azzal összefüggő törvények módosításairól szóló kormányjavaslatok. Elmondása szerint a második szakképesítést munka mellett, esti tagozaton is meg lehet majd szerezni, ha az országgyűlés elfogadja a javaslatot.
Odrobina László helyettes államtitkár arról is szólt, hogy a duális szakképzésben oktató alkalmazottaknak szeptembertől mestervizsgát kell tenniük. Egy másik módosító javaslat szerint azonban lennének kivételek: aki “nemzetközileg garantált szintű helyen dolgozik” – például Michelin-csillagos étteremben -, annak a munkahelye önmagában garanciát jelent arra, hogy megfelelő minőségben tud oktatni, ezért neki nem kellene mestervizsgát tennie – közölte Odrobina László helyettes államtitkár. (MTI) hirek.all – orszagos.all
Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Rétságon. Szeretnénk értesíteni Önt, hogy Nógrád megyében, Rétság városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Engedélyszám: E-000526/2014/D001 Képzés helyszíne: Rétság Óraszám: 450 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 450 (100%) elméleti; 0 (0%) gyakorlati óra A képesítés rövid leírása: A képzés célja azoknak
Házi betegápoló tanfolyam Ózdon Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózd városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Házi betegápoló tanfolyam Engedélyszám: E-000526/2014/B016 Képzés helyszíne: Ózd Óraszám: 300 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 98 (30%) elméleti; 202 (70%) gyakorlati óra A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: A
Házi betegápoló tanfolyam Kazincbarcikán Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Kazincbarcika városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Házi betegápoló tanfolyam Engedélyszám: E-000526/2014/B016 Képzés helyszíne: Kazincbarcika Óraszám: 300 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 98 (30%) elméleti; 202 (70%) gyakorlati óra A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: A
Szakács tanfolyam Ózdon Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózd városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Szakács tanfolyam OKJ-s azonosítószám: 38 811 04 Képzés helyszíne: Ózd Óraszám: 1436 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 435 (30%) elméleti; 1001 (70%) gyakorlati óra A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: A
Parkgondozó tanfolyam Miskolcon Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolc városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Parkgondozó tanfolyam OKJ-s azonosítószám: 21 622 02 Képzés helyszíne: Miskolc Óraszám: 476 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 147 (30%) elméleti; 329 (70%) gyakorlati óra A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása: A
Betanított parkgondozó tanfolyam Ózdon. Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózd városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Betanított parkgondozó tanfolyam Engedélyszám: E-000526/2014/B007 Képzés helyszíne: Ózd Óraszám: 180 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 60 (30%) elméleti; 126 (70%) gyakorlati óra A szakképesítéssel rendelkező képes: Felismerni a
Ápolási asszisztens tanfolyam Göncön Ezen levelünkkel szeretnék felhívni a figyelmét, hogy Ápolási asszisztens tanfolyam indul Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Gönc városában. Képzés megnevezése: Ápolási asszisztens tanfolyam OKJ-s azonosítószám: 32 723 01 Képzés helyszíne: Gönc Óraszám: 1440 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 720 (50%) elméleti; 720 (50%) gyakorlati óra A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: Az ápolási asszisztens egyénre szabott segítő