Felnőttképzési hírek kategória bejegyzései

Felnőttképzési hírek

Odrobina László helyettes államtitkár.

Két szakképesítést lehetne ingyen szerezni

A jelenlegi egy helyett a jövőben két szakképesítést lehetne ingyen megszerezni a kormány parlament előtt lévő törvényjavaslata szerint – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Odrobina László helyettes államtitkárt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy már a parlament előtt vannak a szakképzésről szóló, valamint az azzal összefüggő törvények módosításairól szóló kormányjavaslatok. Elmondása szerint a második szakképesítést munka mellett, esti tagozaton is meg lehet majd szerezni, ha az országgyűlés elfogadja a javaslatot.

Odrobina László helyettes államtitkár arról is szólt, hogy a duális szakképzésben oktató alkalmazottaknak szeptembertől mestervizsgát kell tenniük. Egy másik módosító javaslat szerint azonban lennének kivételek: aki “nemzetközileg garantált szintű helyen dolgozik” – például Michelin-csillagos étteremben -, annak a munkahelye önmagában garanciát jelent arra, hogy megfelelő minőségben tud oktatni, ezért neki nem kellene mestervizsgát tennie – közölte Odrobina László helyettes államtitkár. (MTI)  hirek.all – orszagos.all

A Odrobina László helyettes államtitkár. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Elektronikai gyártósori műszerész tanfolyam Balassagyarmaton.

Elektronikai gyártósori műszerész tanfolyam Balassagyarmaton. Szeretnénk értesíteni Önt, hogy Nógrád megyében, Balassagyarmat városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Elektronikai gyártósori műszerész tanfolyam OKJ-s azonosítószám: 31 522 01 Képzés helyszíne: Balassagyarmat Óraszám: 716 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 219 (30%) elméleti; 497 (70%) gyakorlati óra A részszakképesítés munkaterületének

A Elektronikai gyártósori műszerész tanfolyam Balassagyarmaton. bejegyzés először a Felnőttképzés – "IOSZIA" Duális Szak- és Felnőttképzési Intézmény , Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely jelent meg.

Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Bátonyterenyén.

Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Bátonyterenyén. Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Nógrád megyében, Bátonyterenye városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Képzés helyszíne: Bátonyterenye Óraszám: 450 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 450 (100%) elméleti; 0 (0%) gyakorlati óra A képesítés rövid leírása: A képzés célja azoknak

A Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Bátonyterenyén. bejegyzés először a Felnőttképzés – "IOSZIA" Duális Szak- és Felnőttképzési Intézmény , Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely jelent meg.

Textiltermék-összeállító tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön.

Textiltermék-összeállító tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön. Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Heves megyében, Hatvan városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Textiltermék-összeállító tanfolyam OKJ-s azonosítószám: 21 542 02 Képzés helyszíne: Hatvan Óraszám: 296 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 89 (30%) elméleti; 207 (70%) gyakorlati óra A részszakképesítés munkaterületének rövid

A Textiltermék-összeállító tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön. bejegyzés először a Felnőttképzés – "IOSZIA" Duális Szak- és Felnőttképzési Intézmény , Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely jelent meg.

CAD-CAM informatikus tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön!

  CAD-CAM informatikus tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön! Értesítjük  Önt, hogy Heves megyében, Hatvan városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: CAD-CAM informatikus Tanfolyam. OKJ-s azonosítószám: 54 481 01 Képzés helyszíne: Hatvan Óraszám: 1436 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 574 (40%) elméleti; 862 (60%) gyakorlati óra A szakképesítés munkaterületének rövid

A CAD-CAM informatikus tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön! bejegyzés először a Felnőttképzés – "IOSZIA" Duális Szak- és Felnőttképzési Intézmény , Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely jelent meg.

Házi betegápoló tanfolyam Ózdon.

Házi betegápoló tanfolyam Ózdon

Házi betegápoló tanfolyam Ózdon

Házi betegápoló tanfolyam Ózdon

Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózd városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással.

Képzés megnevezése: Házi betegápoló tanfolyam
Engedélyszám: E-000526/2014/B016
Képzés helyszíne: Ózd
Óraszám: 300 óra
Elmélet és gyakorlat aránya:
98 (30%) elméleti; 202 (70%) gyakorlati óra

A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A beteg illetve az egészséges ember alapvető szükségleteinek felmérésére. Alapvető elsősegély-nyújtási ismereteket, egészségügyi alapismereteket szerez, Megismeri a gondozás fogalmát, elemeit, komplexitását, tevékenységi területeit. Szakember irányításával képes idősek vagy fogyatékkal élők mellett alapvető gondozási, alapápolási feladataiknak ellátására. Megismeri a gyógyszerkezelés szabályait, az egyes fertőtlenítőszereket és fertőtlenítési eljárásokat. Képes gyógyászati segédeszközök, kényelmi eszközök, a háztartási gépek és konyhatechnikai eszközök használatára, a mindennapi életvitel, és a háztartásvezetés szervezésére, ellátására.
Tevékenységét a szociális gondoskodás legfontosabb etikai szabályai, valamint a szociális munka értékei és alapelvei szerint végzi.

Intenzitás: Elmélet: heti 30 (5*6) óra, Gyakorlat: heti 30 óra (5*6) óra
Bemeneti feltételek:: Alapfokú iskolai végzettség / Nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség. Ennek hiányában, a képzőhely által meghatározott bemeneti kompetenciáknak való megfelelés
A résztvevők kiválasztásának a módja: írásbeli és szóbeli szűrés
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Munkaügyi Kirendeltségnél!

Képző elérhetőségei:
E-mail: kepzes@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu
Cím: Horti Lilla 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1.
Telefon: +36 (37) 301-649; +36 (30) 636-6852
Munkaügyi Kirendeltség: Ózdi Járási Hivatal
E-mail: BorsodMMKOzd@lab.hu, Tel:+36 (48) 570-500
„IOSZIA” Duális Szak-és Felnőttképzési Intézmény – hirek.all – orszagos.all

A Házi betegápoló tanfolyam Ózdon. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Házi betegápoló tanfolyam Kazincbarcikán.

Házi betegápoló tanfolyam Kazincbarcikán

Házi betegápoló tanfolyam Kazincbarcikán

Házi betegápoló tanfolyam Kazincbarcikán

Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Kazincbarcika városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással.

Képzés megnevezése: Házi betegápoló tanfolyam
Engedélyszám: E-000526/2014/B016
Képzés helyszíne: Kazincbarcika
Óraszám: 300 óra
Elmélet és gyakorlat aránya:
98 (30%) elméleti; 202 (70%) gyakorlati óra

A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A beteg illetve az egészséges ember alapvető szükségleteinek felmérésére. Alapvető elsősegély-nyújtási ismereteket, egészségügyi alapismereteket szerez, Megismeri a gondozás fogalmát, elemeit, komplexitását, tevékenységi területeit. Szakember irányításával képes idősek vagy fogyatékkal élők mellett alapvető gondozási, alapápolási feladataiknak ellátására. Megismeri a gyógyszerkezelés szabályait, az egyes fertőtlenítőszereket és fertőtlenítési eljárásokat. Képes gyógyászati segédeszközök, kényelmi eszközök, a háztartási gépek és konyhatechnikai eszközök használatára, a mindennapi életvitel, és a háztartásvezetés szervezésére, ellátására.
Tevékenységét a szociális gondoskodás legfontosabb etikai szabályai, valamint a szociális munka értékei és alapelvei szerint végzi.
Intenzitás: Elmélet: heti 30 (5*6) óra, Gyakorlat: heti 30 óra (5*6) óra
Bemeneti feltételek: Alapfokú iskolai végzettség / Nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség. Ennek hiányában, a képzőhely által meghatározott bemeneti kompetenciáknak való megfelelés
A résztvevők kiválasztásának a módja: írásbeli és szóbeli szűrés
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Munkaügyi Kirendeltségnél!

Képző elérhetőségei:
E-mail: kepzes@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu
Cím: Horti Lilla 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1.
Telefon: +36 (37) 301-649; +36 (30) 636-6852
Munkaügyi Kirendeltség: Kazincbarcikai Járási Hivatal
E-mail: BorsodMMKKazincbarcika@lab.hu, Tel:+36 (48) 510-070
„IOSZIA” Duális Szak-és Felnőttképzési Intézmény – hirek.all – orszagos.all

A Házi betegápoló tanfolyam Kazincbarcikán. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Szakács tanfolyam Ózdon.

Szakács tanfolyam Ózdon

Szakács tanfolyam Ózdon

Szakács tanfolyam Ózdon

Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózd városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással.

Képzés megnevezése: Szakács tanfolyam
OKJ-s azonosítószám: 38 811 04
Képzés helyszíne: Ózd
Óraszám: 1436 óra
Elmélet és gyakorlat aránya:
435 (30%) elméleti; 1001 (70%) gyakorlati óra

A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A szakács legfontosabb feladata a korszerű vendéglátás követelményeinek megfelelő feladatok ellátása: a vendégek elvárásainak megfelelő ételválaszték kialakítása és elkészítése, valamint az elkészített ételek megfelelő minőségi színvonalon történő tálalása a vendégek számára éttermekben és egyéb helyszíneken lévő vendéglátó-ipari egységekben, háztartásokban.

 

A szakképesítéssel rendelkező képes:
Étlapot, menüt, napi ajánlatot és étrendet összeállítani. Az ételekhez a nyersanyagok fajtáját, mennyiségét meghatározni, felmérni a meglévő készletek mennyiségét. Rendelést összeállítani, árut rendelni, átvenni, előkészíteni a munkaterületet, gépeket, berendezéseket, eszközöket, nyersanyagokat. Különféle ételeket készíteni, az elkészített ételeket melegen tartani, tálalni, díszíteni. Különleges ételkészítési technikákat alkalmazni, a segédszemélyzet munkáját összehangolni, irányítani, nagykonyhai berendezéseket üzemeltetni, technológiai műveletek idegen nyelvű leírásait megérteni, felhasználni

A képzés moduljai:
10044-12 Élelmiszer, fogyasztóvédelem
10045-12 Gazdálkodás
10046-12 Szakmai idegen nyelv
10048-12 Ételkészítés alapjai
10049-12 Konyhai kisegítés
10075-12 Ételkészítés
11497-12 Foglalkoztatás I.
11499-12 Foglalkoztatás II:
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság

Intenzitás:
Elmélet: heti 30 (5*6) óra, Gyakorlat: heti 30 óra (5*6) óra
Bemeneti feltételek::
alapfokú iskolai végzettség, egészségügyi alkalmasság
A résztvevők kiválasztásának a módja:
írásbeli és szóbeli szűrés
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Munkaügyi Kirendeltségnél!

Képző elérhetőségei:
E-mail: kepzes@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu
Cím: Horti Lilla 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1.
Telefon: +36 (37) 301-649; +36 (30) 636-6852

Munkaügyi Kirendeltség: Ózdi Járási Hivatal
E-mail: BorsodMMKOzd@lab.hu, Tel:+36 (48) 570-500
„IOSZIA” Duális Szak-és Felnőttképzési Intézmény – hirek.all – orszagos.all

A Szakács tanfolyam Ózdon. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Parkgondozó tanfolyam Miskolcon.

Parkgondozó tanfolyam Miskolcon

Parkgondozó tanfolyam Miskolcon

Parkgondozó tanfolyam Miskolcon

Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolc városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással.

Képzés megnevezése: Parkgondozó tanfolyam
OKJ-s azonosítószám: 21 622 02
Képzés helyszíne: Miskolc
Óraszám: 476 óra
Elmélet és gyakorlat aránya:
147 (30%) elméleti; 329 (70%) gyakorlati óra

A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:
A parkgondozó feladata a zöldfelületek (fű- és virágfelületek, fásszárú dísznövények) fenntartása.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:
– Felismerni, meghatározni a dísznövényfajokat, illetve fajtákat
– Növényápolást végezni
– Eszközöket használni, gépeket üzemeltetni, használni, karbantartani
– Előírások szerint dolgozni
– Parkfenntartási, gondozási munkát végezni

A képzés moduljai:
10961-12 Kertészeti alapismeretek
10962-12 Kertészeti munkavállalói ismeretek
11070-12 Dísznövényismeret
11069-12 Kertfenntartás

Intenzitás:
Elmélet: heti 30 (5*6) óra, Gyakorlat: heti 30 óra (5*6) óra
Bemeneti feltételek::
alapfokú iskolai végzettség, egészségügyi alkalmasság
A résztvevők kiválasztásának a módja:
írásbeli és szóbeli szűrés
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Munkaügyi Kirendeltségnél!

Képző elérhetőségei:
E-mail: kepzes@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu
Cím: Horti Lilla 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1.
Telefon: +36 (37) 301-649; +36 (30) 636-6852

Munkaügyi Kirendeltség: Miskolci Járási Hivatal
E-mail: BorsodMMKMiskolc@lab.hu, Tel:+36 (46) 513-200
„IOSZIA” Duális Szak-és Felnőttképzési Intézmény – hirek.all – orszagos.all

A Parkgondozó tanfolyam Miskolcon. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Betanított parkgondozó tanfolyam Ózdon.

Betanított parkgondozó tanfolyam Ózdon

Betanított parkgondozó tanfolyam Ózdon

Betanított parkgondozó tanfolyam Ózdon.

Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Ózd városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással.

Képzés megnevezése: Betanított parkgondozó tanfolyam
Engedélyszám: E-000526/2014/B007
Képzés helyszíne: Ózd
Óraszám: 180 óra
Elmélet és gyakorlat aránya:
60 (30%) elméleti; 126 (70%) gyakorlati óra

A szakképesítéssel rendelkező képes:
Felismerni a dísznövényfajokat és fajtákat, a gyomnövények főbb csoportjait. Képes növényápolást végezni, kézi kerti eszközöket használni. Kerti gépeket használni, üzemeltetni, tisztítani, karbantartani. Parkfenntartási, parkgondozási feladatokat elvégezni.
Intenzitás: Elmélet: heti 30 (5*6) óra, Gyakorlat: heti 30 óra (5*6) óra
Bemeneti feltételek: egészségügyi alkalmasság, befejezett iskolai végzettséget nem igényel
A résztvevők kiválasztásának a módja: írásbeli és szóbeli szűrés
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Munkaügyi Kirendeltségnél!

Képző elérhetőségei:
E-mail: kepzes@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu
Cím: Horti Lilla 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1.
Telefon: +36 (37) 301-649; +36 (30) 636-6852
Munkaügyi Kirendeltség: Ózdi Járási Hivatal
E-mail: BorsodMMKOzd@lab.hu, Tel:+36 (48) 570-514
„IOSZIA” Duális Szak-és Felnőttképzési Intézmény – hirek.all – orszagos.all

A Betanított parkgondozó tanfolyam Ózdon. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Ápolási asszisztens tanfolyam Göncön.

Ápolási asszisztens tanfolyam Göncön

Ápolási asszisztens tanfolyam Göncön

 

Ápolási asszisztens tanfolyam Göncön
Ezen levelünkkel szeretnék felhívni a figyelmét, hogy Ápolási asszisztens tanfolyam indul Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Gönc városában.

Képzés megnevezése: Ápolási asszisztens tanfolyam
OKJ-s azonosítószám: 32 723 01
Képzés helyszíne: Gönc
Óraszám: 1440 óra
Elmélet és gyakorlat aránya:
720 (50%) elméleti; 720 (50%) gyakorlati óra

A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:
Az ápolási asszisztens egyénre szabott segítő tevékenységet végez az egészségügyi ellátásban (fekvőbeteg ellátás, szakrendelői ellátás) a szakképzett egészségügyi team tagjainak szoros irányítása és felügyelete alatt.
Munkáját szakmai kompetenciájának megfelelően az ápolási folyamat lépéseibe illesztve, az etikai és jogi normák szigorú betartásával végzi.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
Alapápolási tevékenységeket végezni kompetenciája szerint. Alapvető életfunkciókat megfigyelni, mérni és dokumentálni (pulzus, vérnyomás, légzés, hőmérséklet). Vércukrot, testsúlyt, testmagasságot mérni és dokumentálni. Életveszély esetén, alapszinten elsősegélyt nyújtani. (szakszerű fektetés, vérzéscsillapítás, kötözések, szakszerű segélyhívás, BLS) A szakápolóknak segédkezni a különböző vizsgálatok és beavatkozások előkészítésénél és kivitelezésénél.

A képzés moduljai:
11112-12 Fertőtlenítés-sterilizálás
11214-12 Egészségügyi szakmai alapismeretek
11111-12 Ápolástani alapismeretek
11497-12 Foglalkoztatás I
11499-12 Foglalkoztatás II.
11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
Intenzitás: Elmélet: heti 30 (5*6) óra, Gyakorlat: heti 40 óra (5*8) óra
Bemeneti feltételek: alapfokú iskolai végzettség valamint: egészségügyi alkalmassági
A résztvevők kiválasztásának a módja: írásbeli és szóbeli szűrés
A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Munkaügyi Kirendeltségnél!

Képző elérhetőségei:
E-mail: kepzes@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu
Cím: Horti Lilla 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1.
Telefon: +36 (37) 301-649; +36 (30) 636-6852
Munkaügyi Kirendeltség: Gönci Járási Hivatal
E-mail: BorsodMMKGonc@lab.hu, Tel:+36 (46) 388-014
„IOSZIA” Duális Szak-és Felnőttképzési Intézmény – hirek.all – orszagos.all

A Ápolási asszisztens tanfolyam Göncön. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Elektronikai gyártósori műszerész tanfolyam Balassagyarmaton.

Elektronikai gyártósori műszerész tanfolyam Balassagyarmaton. Szeretnénk értesíteni Önt, hogy Nógrád megyében, Balassagyarmat városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Elektronikai gyártósori műszerész tanfolyam OKJ-s azonosítószám: 31 522 01 Képzés helyszíne: Balassagyarmat Óraszám: 716 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 219 (30%) elméleti; 497 (70%) gyakorlati óra A részszakképesítés munkaterületének […]

A Elektronikai gyártósori műszerész tanfolyam Balassagyarmaton. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Rétságon.

Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Rétságon. Szeretnénk értesíteni Önt, hogy Nógrád megyében, Rétság városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Engedélyszám: E-000526/2014/D001 Képzés helyszíne: Rétság Óraszám: 450 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 450 (100%) elméleti; 0 (0%) gyakorlati óra A képesítés rövid leírása: A képzés célja azoknak […]

A Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Rétságon. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Bátonyterenyén.

Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Bátonyterenyén. Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Nógrád megyében, Bátonyterenye városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Képzés helyszíne: Bátonyterenye Óraszám: 450 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 450 (100%) elméleti; 0 (0%) gyakorlati óra A képesítés rövid leírása: A képzés célja azoknak […]

A Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam Bátonyterenyén. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Textiltermék-összeállító tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön.

Textiltermék-összeállító tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön. Ezen levelünkkel szeretnénk értesíteni Önt, hogy Heves megyében, Hatvan városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: Textiltermék-összeállító tanfolyam OKJ-s azonosítószám: 21 542 02 Képzés helyszíne: Hatvan Óraszám: 296 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 89 (30%) elméleti; 207 (70%) gyakorlati óra A részszakképesítés munkaterületének rövid […]

A Textiltermék-összeállító tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

CNC gépkezelő tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön.

CNC gépkezelő tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön. Értesítjük Önt, hogy Heves megyében, Hatvan városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: CNC gépkezelő tanfolyam OKJ-s azonosítószám: 35 521 01 Képzés helyszíne: Hatvan Óraszám: 706 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 247 (35%) elméleti; 459 (65%) gyakorlati óra A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása: […]

A CNC gépkezelő tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön. bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

CAD-CAM informatikus tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön!

  CAD-CAM informatikus tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön! Értesítjük  Önt, hogy Heves megyében, Hatvan városban az alábbi képzést hirdetjük meg a Munkaügyi Központ által 100%-os támogatással. Képzés megnevezése: CAD-CAM informatikus Tanfolyam. OKJ-s azonosítószám: 54 481 01 Képzés helyszíne: Hatvan Óraszám: 1436 óra Elmélet és gyakorlat aránya: 574 (40%) elméleti; 862 (60%) gyakorlati óra A szakképesítés munkaterületének rövid […]

A CAD-CAM informatikus tanfolyam Hatvanban és Gyöngyösön! bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Átalakul a munkaügyi szervezet Átalakul a munkaügyi szervezet

Döntött a kormány a munkaerő-piaci intézményrendszer átalakításáról, melynek célja a munkát keresők és munkáltatók felől jelentkező igények hatékonyabb kiszolgálása. Az Államreform II. programhoz illeszkedve a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) feladatköreit 2015. január 1-től részben a Nemzetgazdasági Minisztérium, részben Országos Tisztifőorvosi Hivatal veszi át. A lépést elsősorban az indokolta, hogy a Munkaügyi Hivatal a korábbi struktúrában […]

A Átalakul a munkaügyi szervezet Átalakul a munkaügyi szervezet bejegyzés először a Országos Média jelent meg.

Jubileumi emlékérmet kapott Fülöp Henrik.

Fülöp Henrik központvezető GDF Gyöngyösi Konzultációs Központ 20 éves a Gábor Dénes Főiskola Jubileumi ünnepség a Gábor Dénes Főiskolán Jubileumi emlékérmet kapott Fülöp Henrik a Gábor Dénes Főiskola fennállása 20. évfordulójának jubileumi ünnepséget a névadó Gábor Dénes születésének 112. évfordulóján rendezte a főiskola. A rendezvény védnöke Gyulai József akadémikus volt, a Gábor Dénes-díj kuratóriumának elnöke.

A Jubileumi emlékérmet kapott Fülöp Henrik. bejegyzés először a Felnőttképzés – "IOSZIA" Duális Szak- és Felnőttképzési Intézmény , Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely jelent meg.

Támogatott OKJ-s tanfolyamok indulnak.

Támogatott OKJ-s tanfolyamok indulnak 2015.03.13-tól folyamatosan. Az “IOSZIA” Duális Szak- és Felnőttképzési Intézmény Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely Új tanfolyamokat indít az alábbi városokban és településeken. A tanfolyamokra a történő jelentkezés és információkérés a feltüntetett helyek illetékes, közeli munkaügyi központjánál vagy kirendeltségein lehetséges. A tanfolyamok hamarosan indulnak ezért legyen kedves minden érdeklődő vagy tanfolyamra jelentkező mihamarabb befáradni

A Támogatott OKJ-s tanfolyamok indulnak. bejegyzés először a Felnőttképzés – "IOSZIA" Duális Szak- és Felnőttképzési Intézmény , Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely jelent meg.

Wordpress SEO Plugin by SEOPressor